TEHERMENTES, AKÁR AZONNAL BIRTOKBA VEHETŐ, KÉT KÜLÖN LAKÁSSÁ ALAKÍTHATÓ INGATLAN!
Budapest VI. kerületében, a Kodály körönd mellett, a gyorsan megközelíthető Székely Bertalan utcában kínálok, kiváló állapotú, LIFTES téglaház, II. emeletén található, déli tájolású, utcai nézetű, műszakilag kiváló állapotú, tág terekkel és két bejárattal is rendelkező, cirkó fűtésű duplakomfortos, 110 m2-es nagypolgári hangulatú lakást.
Az épület az 1920-as évek környékén került átadásra, jelenleg is őrzi kitűnő állapotát, folytonosak az újítások (nemrég a közös folyosókat csempézték újra), köszönhetően a hálás, csendes és kulturált, homogén összetételű lakóközösségnek.
A lifttel rendelkező lépcsőházból nyílik a főbejárat, ugyanakkor a folyosóról is be tudunk jutni a lakásba.
Ez a külön két bejárat nagyszerű lehetőségeket rejt egy esetleges átalakítás folyamán.
Az ingatlan 10 évvel ezelőtt került teljes körű felújításra, melyben minden gépészeti elemet frissítettek, 2×20A elérését is kialakították. Ekkor jött létre egy nagyméretű gardróbszoba, valamint a kellemesen nagyméretű, teljesen gépesített és bútorozott konyha is. A hálószobából nyílik, a szintén remek állapotú, tágas fürdőszoba, melyben zuhanyzó és kád, valamint szauna is helyet kapott – nagy örömünkre.
A tág terek és impozáns belmagassággal (388 cm) nagyszerű családi otthonteremtésre ad számunkra lehetőséget, állógaléria beépítése is könnyedén megoldható, mellyel csak növeljük az életterek számát.
Utcai és részben udvari nézet mindkét irányból engedi a fényt ebbe a kifejezetten csendes, nyugodt lakás szobáiba, melyhez csak hozzájárul a déli tájolás.
Fűtéséről egyedi mérésű cirkó gondoskodik – a kémény természetesen bélelt, melynek fogyasztása telente 20.000 forint körül alakul.
A közös költség 25.000 forint, minden más egyedi mérés alapján fizetendő.
Az ingatlan hatalmas előnye, hogy habár műszakilag kifogástalan állapotnak örvend, átalakítási lehetőségei vonzó ajánlattá teszik az ingatlanpiacon. Egyetlen főfalával, valamint a két bejáratnak köszönhetően, némi munkával akár 2 különálló lakás kialakítása is megoldható, mely nagyban növeli a lakás értékét – emellett pillanatok alatt kiadható, így téve értékálló befektetéssé.
A közelben számos kisbolt, zöldséges, Lidl is található, így könnyítve mindennapjainkat.
Pár lépéssel az M1 metrót érjük el, mely pillanatok alatt elvisz minket a Hősök terére, vagy éppen az Oktogonra, ahol a nagy denzitással közlekedő 4-6-os villamosok várnak ránk.
Jó szívvel ajánlom, ajánlom ezt a figyelemreméltó, jól alakítható, tágas otthont nemcsak nagycsaládosok, de befektetők részére is egyaránt.
Bővebb információkért, kérem, keressen bizalommal, akár este, akár hétvégén is!